Fénymásolóval hamisított diplomák és egyéb hivatalos iratok miatt 113 ember ellen emeltek vádat

2021. július 16. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 113 ember ellen emelt közokirat-hamisítás miatt vádat a Paksi Járási Ügyészség, miután lebukott egy fénymásolóval hamis bizonyítványokat áruló társaság.

A biznisz 2015-ben kezdődött, amikor egy Budapesten élő 58 éves férfi megismerkedett egy 55 éves pusztahencsei férfival, és elmondta neki, hogy különböző hivatalos bizonyítványokhoz van hozzáférése, amikből egyébként hamisítványokat is tudna készíteni. A két férfi az ügyészség szerint ezután határozta el, hogy ebből üzletet csinál.

Az volt a felállás, hogy az idősebb férfi egy számítógép, egy nyomtató és egy fénymásoló segítségével gyártotta a hamis diplomákat, érettségi bizonyítványokat, nyelvvizsgákat és jogosítványokat, az ügyfeleket pedig a fiatalabb férfi szerezte az ismerősein keresztül.

A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer forintot, de általában inkább 100-150 ezer forintot kértek.

A vádlottak között szerepel egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy
40 éves hódmezővásárhelyi férfi, ők azok, akik nagyszámú megrendelőt szereztek a hamisítóknak. A többi vádlott vagy csak kevés személy közvetítésében vett részt, vagy maga volt a hamisítvány megrendelője.

A bűncselekmény-sorozatot kitervelő hamisítóval és társával, illetve a megrendelőket szerző kunmadarasi férfivel szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását kérte az ügyészség. Emellett kezdeményezték, hogy a bíróság 17 millió forint vagyonelkobzást is rendeljen el velük szemben.

A többi vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség, attól függően, hogy mekkora szerepük volt a bűncselekményekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!