Olyan súlyosan bántalmazhatta 81 éves mozgáskorlátozott férjét egy 74 éves nő Náraiban, hogy belehalt

2021. július 15. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették azt a 74 éves asszonyt, aki a rendőrség szerint olyan súlyosan bántalmazta 81 éves férjét Vas megyei otthonukban, hogy a férfi belehalt sérüléseibe – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A férfi holttestét július 14-én találták meg a Náraiban lévő családi házban. Feleségét a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A szomszédok elmondása szerint a házaspár gyakran veszekedett, az asszony pedig állítólag korábban is bántalmazta már agyvérzésen átesett, a mozgásában korlátozott férjét.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!