Kétszáz magyar számlát nyitottak, hogy az Amazon-rendelések megfújt pénzeit tisztára mossák
2021. július 15. – 16:36
frissítve
Operation Wall Street.
Ez a kódneve annak a magyar–román–görög közös nyomozásnak, amiben egy kiberbűnözéssel, csalással, kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel.
A rendőrség közleménye szerint ez a csoport pénzt szedett össze különböző bűncselekményekből, azt pedig tisztára akarták mosni. Ehhez hamis okmányokkal legalább kétszáz bankszámlát nyitottak Magyarországon, több száz másikat pedig Spanyolországban, Lengyelországban, Németországban és Hollandiában. Ezeken a számlákon keresztül mozgatták a bűncselekményekből származó 2 millió eurós vagyont.
A magyar–román–görög rendőrség már tavaly decemberben elkezdett felkészülni a lebuktató akcióra Szegeden, majd júliusban egyszerre 29 helyszínen tartottak házkutatásokat Romániában és Görögországban. Ekkor 220 000 euró készpénzt, bankkártyákat, mobiltelefonokat, laptopokat és luxusautókat foglaltak le.
A csoport bűncselekményei: adathalász módszerekkel szerezték meg több Amazon-felhasználó adatait, és a fiókjaikban átírták az Amazonhoz tartozó számlaszámokat a bűnszervezet által használt számlaszámokra. Így pedig, miután a sértettek leadták a rendeléseiket, a pénz nem az Amazon, hanem a bűnszervezet számláira került. Emellett gazdasági társaságokat is létrehoztak, és olyan üzleti ajánlatokkal is átejtették az embereket, amikben bérlési lehetőséget ajánlottak elsősorban turisztikai célú ingatlanokra. Ezzel a módszerrel csak Németországban, mindössze két hónap alatt 440 000 eurót kerestek.
A nemzetközi bűnszervezettel szembeni nyomozás még mindig tart, főképp azért, mert több országot is érint, írja a Police.hu.