A 18–24 év közötti magyarok 40 százaléka dolgozik teljes állásban

2021. július 13. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közép-kelet-európai 18-24 évesek 32 százaléka teljes munkaidőben dolgozik, 19 százalékuk részmunkaidőben, minden harmadik válaszadó (30 százalék) számára pedig szülei támogatása jelenti a fő bevételi forrást. Mindez a Mastercard felmérésből derült ki, ami a legfiatalabb fogyasztói csoport, a Z generáció attitűdjeiről és viselkedéséről szóló új, közép-kelet-európai felmérés, amelynek eredményeit kedden juttatták el az MTI-hez.

A 11 országban vizsgált 18-24 évesek a lakosság 7,2 százalékát (mintegy 11,5 millió ember) teszik ki, és szerepük a gazdaságban egyre jelentősebb.

A felmérés alapján a magyar fiatalok 40 százaléka teljes állásból szerzi jövedelmét, vagyis jobb az átlag, mint a környező országokban. 22 százalék a szüleit jelölte meg, mint bevételei elsődleges forrását, 16 százalékuk pedig főleg részmunkából él.

A közép-kelet-európai Z generáció képviselőinek átlagos havi jövedelme 450 euró, és prioritás számukra, hogy a közeljövőben már ne függjenek a szüleiktől, fő céljuk ezért az, hogy befejezzék tanulmányaikat és megszerezzék első szakmai tapasztalataikat. A jövőben 2000-3000 eurót szeretnének keresni; ez elég ahhoz, hogy eltartsák a családjukat, valamint hogy lakásra és időnként nyaralásra vagy utazásra gyűjthessenek.

Bár a pénz fontos számunkra, de a többi emberrel való kapcsolatokat értékelik a legtöbbre. A felmérésben arra a kérdésre, hogy melyek a számukra legfontosabb értékek, a családot 67 százalék, az egészséget 60 százalék, a barátokat 45 százalék, a szerelmi életet 43 százalék említette. A fiatalok szerint semmi sem helyettesítheti a személyes beszélgetéseket, és 64 százalékuk szívesen tölti szabadidejét másokkal, különösen a barátaival.

A társadalmi és környezeti kérdések iránti elkötelezettségüket jelzi, hogy csaknem felük (45 százalék) azt mondta, adakozik különböző alapítványoknak és civil szervezeteknek, 34 százalékuk pedig önkéntes munkát vállal. Amikor a jövőre gondolnak, a bolygó állapota az egyik leggyakoribb aggodalmuk (40 százalék), de a többséget (52 százalék) a megélhetés nyugtalanítja.

A megélhetést a magyar válaszadók 61 százaléka jelölte meg.

A felmérésében részt vevők 70 százaléka elsődleges információ- és inspirációs forrásként használja a közösségi médiát, 76 százalékuk havonta legalább egyszer vásárol online. Ebben a magyar adat egyezik a közép-európai átlaggal, főként ruházati (60 százalék), élelmiszer (45 százalék) vagy szépségápolási termékeket (41 százalék) vásárolnak a webáruházakban. Tudatos vásárlók: 74 százalék mindig utánanéz a különböző kereskedők ajánlatainak a fizetés előtt, 77 százalékuk pedig ellenőrzi, hogy a termék máshol elérhető-e akcióban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!