Illegális szerveren, előfizetésért terjesztette a jogvédett tartalmakat, letöltendőt kapott a budapesti informatikus

2021. július 13. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

Letöltendő börtönbüntetést kapott a közelmúltban egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat, filmeket, szoftvereket, zenéket terjesztő budapesti informatikus – közölte sajtóanyagában kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A férfi a zártkörű weboldalhoz annak adott hozzáférést, aki a havi díjat befizette.

A szolgáltatást nem hirdette, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, majd a weboldal híre szájról szájra terjedt. A havidíjat – amit bitcoinban is lehetett rendezni – a felhasználók egy bankszámlára utalták át, amit a férfi egy hajléktalan ember nevére nyitott. A pénzt rendszeresen egy, a lakásához közeli ATM-ből vette fel, lebukásához végül az automata kamerafelvételei is hozzájárultak.

A weblapot az informatikus egy lopott IP-címről működtette. Összesen félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak. A tanúként meghallgatott előfizetők tisztában voltak azzal, hogy a letöltött tartalom illegális forrásból származik, de a nagy választék, jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.

A havi előfizetésekkel a 2015-ös lebukásáig összesen 40 millió forintot keresett, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta.

A szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él, azonban az elmúlt tíz évben az ehhez hasonló ügyek elkövetési értéke meghaladta a 30 milliárd forintot. A NAV azt írja: bűnügyi IT-szakterületük több tucat ügyet derített fel, 15 olyan bűnözői csoport ellen nyomoztak, akik hasonló módszerrel és céllal illegális weboldalakat, szervereket működtettek. Összesen 35 személy ellen indult eljárás, de ez az első, ami letöltendő börtönbüntetéssel végződött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!