Meccs közben rosszul lett, de megmentették a játékos életét a józsai sportpályán

2021. július 10. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

A hét elején kispályás amatőr focimeccset tartották a Debrecenhez tartozó Józsán. Az első félidőt néhány perc után lefújták, mert az egyik játékos, egy középkorú férfi életéért kellett küzdeni a pályán. Fejelés után rosszul ért földet a csatár, és lenyelhette a nyelvét. Csapattársai odaszaladtak és szabaddá tették a légutait.

Mire kiértek a mentők, a férfi már a padon ült és magától vette a levegőt. A mentők kórházba szállították, a játékos azóta már otthon pihen – derült ki az RTL Híradóból.

Nem ez az első sikeres mentés a józsai sportpályán. Május végén egy futó esett össze a józsai sportpályán, akkor egy pályagondnok defibrillátorral hozta vissza a 60 év feletti férfit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!