Az év egyik legjobb interjúját készítette Szijjártóval egy szlovén televízió

2021. július 7. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  1. Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút. Szerinte ugyanis egy interjú „nem bikaviadal”, és egyébként is el tud jutni máshogy a választókhoz.
  2. Kb. húsz éve vonattal utaztam Törökországba, de az indulás hajnalán a MÁV azt írta, vágányzár van Belgrád és Szófia között. Gyorsan felhívtam a belgrádi állomást, ám én szerbül, ők angolul nem beszéltek egyáltalán. Így egy szerbül beszélő ismerősömet hívtam fel, aki betanított egy mondatot (Kad ima vozova iz Beograda za Sofiju? – Mikor megy vonat Belgrádból Szófiába?), amire azt is elmondta, hogy mit kell hallanom, hogy nyugodtan elindulhassak. A fonetikusan leírt mondatot aztán hatszor ismételtem meg aggodalmamban a belgrádi vasutasnak, aki egyre hangosabban válaszolta ugyanazt, majd érthető módon rám tette a telefont. (Természetesen már nem volt vágányzár, a terveknek megfelelően utazhattam.)

Egyrészt, köszönöm, hogy elmondhattam. Másrészt, ez a két dolog jutott eszembe azt a szürreális Szijjártó-interjút nézve és hallgatva, amit a 24.hu talált.

Szijjártóval a szlovén Planet TV készített interjút. Az a televízió, amit a TV2 vásárolt meg tavaly 5 millió euróért, írja a lap. Nem hiszem, hogy a TV2 kormánybarátságát különösebben be kellene mutatni. (De azért idézzük csak fel a legszebbet 2018-ból: a csatorna műsorvezetői kampányvideóban buzdítottak a Fideszre szavazásra.) Szóval az interjú nem volt „bikaviadal”, egyetlen visszakérdezés sem hangzott el. De valószínűleg nem csak a baráti gesztus miatt nem volt visszakérdezés!

Szijjártót ugyanis egy szlovén riporter kérdezte, de úgy, hogy az újságíró magyarul olvasta fel a kérdéseket. És bár nem tudjuk, egyébként beszél-e vagy ért-e magyarul az illető, belenézve a kérdések felolvasásába, nem derül ki.

Nézzen bele a videókba ide kattintva mindenképp, nagyon furcsa érzés lesz; én pontosan így éreztem magam, amikor a Belgrád–Szófia-vágányzárról érdeklődtem egy általam nem beszélt nyelven.

Az előre megírt, majd felolvasott kérdésekre Szijjártó egyébként elmondja, hogy őt aggasztja, hogy egy olyan vitakultúra uralkodott el az EU-ban, ami nem az egység és az összefogás irányába vezet, és hozzátette, hogy a magyar kormánynak nagyon jó a kapcsolata Janez Janša miniszterelnökkel, és bíznak benne, hogy Szlovénia sikeres lesz az EU-elnökségben.

„Úgy tűnik, hogy mindkét kormányt, mind a magyart, mind pedig a szlovént, gyakori nyomás éri Brüsszelből” – hangzik el a felolvasásban, amire Szijjártó elmondja, hogy Brüsszelből mindkét kormány támadásokat kap, mivel egyik kormány sem folytat liberális politikát.

„Úgy tűnik, hogy a szlovén ellenzék ellenez és démonizál mindent, ami magyar vonatkozású” – vetette fel még a szlovén riporter, amire Szijjártó elmondta, a szlovén ellenzék Janšát „gőzerővel támadja, innentől kezdve támadja a szlovén miniszterelnök barátját, a magyar miniszterelnököt is. Tehát amit mi Magyarországon csinálunk, azt nyilvánvalóan a szlovén ellenzék fel tudja használni az önök miniszterelnökével szembeni politikai támadásra.”

Azt is megtudhatjuk, hogy Szijjártó idén még nem nyaralt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!