Életbe lépett a hőségriadó, 38 fok is lehet

2021. július 7. – 05:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos tisztifőorvos szerda 0 órától péntek éjfélig elrendelte a hőség miatti legmagasabb, harmadfokú intézkedést, írja az MTI. Hőségriadót akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki. Azt írták, szerdán tovább erősödik a nappali felmelegedés, így a középhőmérséklet az ország nagyobb részén 25, 26 fok, a Dunántúlon és az Alföld nyugati felén több helyen 26, 27 fok felett alakul.

A hőség miatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken 27 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet várható. Az ország többi megyéjére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Az előrejelzés szerint szerdán hajnalban 14–21 fok várható, délután 32–38 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Felhívták a figyelmet arra is, hogy szerdán már az egész országban extrém lehet az UV-B-sugárzás, ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.

A katasztrófavédelem és az NNK közös közleményben kéri, hogy a nagy melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, lehetőség szerint vizet, kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. Azt kérték, 11 és 15 óra között lehetőleg senki ne tartózkodjon a tűző napon. A hőség megterheli az egészséges szervezetet is, különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

Figyelmeztettek arra is: tűző napon parkoló autóban még néhány percre se hagyja ott senki a gyermekeket, a házi kedvenceket. Ha bárki ilyet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot. Kiemelték, hogy ilyenkor ajánlatos több órán át légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. A légkondicionálóval felszerelt helyiségek listája megtalálható a katasztrófavédelem oldalán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!