Csavart vitt a kamugyógyszeres csalásba, milliókkal csapott be egy idős asszonyt

2021. július 5. – 08:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A XV. kerületi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint milliókkal csapott be egy idős asszonyt, írja a police.hu. A rendőrség szerint a fiatal nem először károsíthatott meg idős embereket.

A feltételezett tettes abba a sajnos nem ismeretlen csalási módszerbe vitt csavart, amikor gyógyulni vágyó, idős embereknek a valós ár többszöröséért adnak el gyógyhatásúnak mondott termékeket.

A 26 éves K. Zoltán egy ilyen termékeket forgalmazó cég vezetőjeként 2020 novemberében találkozott egy 85 éves asszonnyal. A néni korábban is többször vásárolt eszközöket, amelyekről azt állították neki, hogy gyógyító hatásúak.

A férfi lakásán kereste fel a sértettet, és azt ígérte, segít visszaszerezni a drágán vett termékek árát. Amikor egy újabb alkalommal meglátogatta a nénit, ügyvédi költségre hivatkozva több mint tízmillió forintot vitt el tőle, hogy majd jelentkezik a visszajáróval. A sértett végül egészen 2021 áprilisáig várt a feljelentéssel.

A XV. kerületi nyomozók július 1-jén fogták el a feltételezett elkövetőt. A gyanúsított, aki ellen hasonló csalások miatt több eljárás folyt korábban, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!