Július végéig lehet szavazni, mi valósuljon meg az első budapesti részvételi költségvetésből

2021. július 2. – 12:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónappal meghosszabbítják a budapesti részvételi költségvetéshez tartozó szavazást, amelyben arról dönthetnek a fővárosiak, milyen projektek valósuljanak meg az erre elkülönített egymilliárd forintból.

A szavazás eredetileg június 30-ig tartott volna, de még csak 5 ezren adták le a szavazatukat, így új határidőnek július 31-ét jelölték ki. 53 ötlet közül lehet választani az otlet.budapest.hu oldalon, vagy személyesen az V. kerületi Városháza parkban. Júliusban a szavazóhelyek listája bővül: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhálózat kerületenként egy-egy kijelölt tagkönyvtárában is lehet majd választani a projektek közül papír alapon.

A határidő kitolásáról szóló tájékoztatás szerint az első fővárosi részvételi költségvetés lebonyolítását nagyban nehezítette az azzal egy időben kezdődő koronavírus járvány második és harmadik hulláma, ezek miatt sajnos nem valósulhattak meg a népszerűsítő akciók. A szavazáshoz hozzákötnek nyereményjátékot: az online szavazók közül véletlenszerűen választott 20 fő ellátogathat az 50-es években – a 2. metróval egyidőben – kiépített, sokáig titokban tartott, a köznyelvben Rákosi-bunkerként ismert atombiztos óvóhelyre a BKV jóvoltából.

Szavazatokat három kategóriában adhatnak le a budapestiek:

  • Zöld Budapest: a fővárosi zöldterületek fejlesztését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő ötletek
  • Gondoskodó Budapest: a társadalmi szolidaritást elősegítő vagy közösségfejlesztő ötletek
  • Egész Budapest: az egész fővárost érintő ötletek

A kategóriáknak saját költségkerete van, ami a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió Ft, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió Ft. A legtöbb szavazatot gyűjtő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória keretébe belefér.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!