Egész Zuglóban ingyen parkolhatnak egy órán át a kerületben élők

2021. július 1. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több helyen kell fizetni a parkolásért Budapest XIV. kerületében is, mivel a kerületben újabb és újabb zónákat vonnak be a díjköteles területek közé. A XIV. kerületi polgármesteri hivatal közleménye szerint a zónák fizetőssé tételét maguk az ott élők kérvényezték. Azzal, hogy újabb zónák váltak díjkötelessé, az ott élők könnyebben tudnak parkolni – számukra ez az adott zónában egyébként is díjmentes, ha kiváltják az önkormányzatnál az ún. lakossági hozzájárulási kedvezményt, közismert nevén parkolási engedélyt. Zuglóban egyébként autónként kétezer forintba került a fenti engedély intézése, és mint írják, az adott lakás tekintetében „a második gépkocsira is 100%-os díjkedvezményt nyújt Zugló Önkormányzata”.

Csakhogy a parkolási engedély kizárólag az adott zónára vonatkozik, vagyis ha valakinek a másik zónában akad dolga, akkor a parkolásért ugyanúgy fizetnie kell, mint a más kerületből érkezőknek. Ezen változtatott csütörtöktől Horváth Csaba, a kerület polgármestere, aki 2021. július 1-jétől bevezettette a kerületben az ún. egyórás ingyenes parkolást. A napi egyórás lakossági várakozási hozzájárulásról és a kérelmezésről ide kattintva találnak bővebb információt.

Azok a zuglóiak, akiknek most is van érvényes parkolási engedélyük valahol Zuglóban, automatikusan megkapják az egyórás várakozási hozzájárulást. Ha két autóra is van engedélyük, akkor az egyórás kedvezményt arra kapják meg, amelyikre először váltottak ki lakossági várakozási engedélyt.

Fontos, hogy a díjmentes parkoláshoz a parkolójegy-automatában, az engedélyes rendszám megadásával kell olyan parkolójegyet váltani, ami biztosítja a díjmentes parkolást. A kinyomtatott parkolójegyet nem kell az autóba tenni, mert az ellenőrök a díjfizetést rendszám alapján azonosítják be. A kedvezmény nem jogosít ingyenes várakozásra az Állatkerti körút, a Gundel Károly út és a Városliget teljes területén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!