Elvették a nyugdíját, fürödni sem engedték, de folyton dolgoztatták a kizsákmányolt férfit Sárosdon

2021. július 1. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2020 decemberében tett feljelentést a rendőrségen egy férfi azzal, hogy a két hónappal azelőtt leszólította a veszprémi piacon egy ismeretlen, és munkát (birkapásztorkodást), szállást, ellátást ígért neki, miután a leszólított azt mondta neki, szereti az állatokat. Ő élt a lehetőséggel, így már aznap éjjel Sárosdon aludt, egy fából készült, ablakok nélküli lakókocsiban.

Napokig itt élt, és elvégezte feladatokat, majd ezután egy idősebb férfi mellé költöztették át egy melléképületbe. Az elvégzett munkáért cserébe bért nem kapott, tisztálkodni nem volt lehetősége, és mint megtudta, a hozzá hasonló sorsú lakótársa nyugdíját is elvette a fogvatartójuk – írja közleményében a rendőrség. A férfi úgy tudja: az elkövető a ház körüli munkák ellátására további elesett embereket vett magához, akiket folyamatosan dolgoztatott.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és azonosították a feltételezett fogvatartót, valamint még négy olyan embert, akit kizsákmányolhatott. Valószínűleg ennél is több kihasznált embert találnak még később. A 44 éves gyanúsítottat a nyomozók 2021. június 30-án kora reggel fogták el sárosdi otthonában, és egyúttal házkutatást is tartottak. A férfit őrizetbe vették, és emberkereskedelem, illetve kényszermunka elkövetésével gyanúsították meg.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!