Eldőlt, hogy nyelvvizsga nélkül is diplomás lehet, aki nyár végéig záróvizsgázik

2021. június 24. – 09:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden beszélt arról Schanda Tamás, az ITM államtitkára a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs sajtótájékoztatóján, hogy az operatív törzs az általa benyújtott adatok alapján kérni fogja a kormányt: hadd vehessék át a diplomájukat azok a fiatalok, akik 2021. augusztus 31-ig záróvizsgáznak. Szerdán megtartották a kormányülést, ahol ez el is dőlt – jelentette be a Facebookon Novák Katalin, a törzs vezetője. A vonatkozó rendelet már csütörtökön megjelenik erről.

Schanda a sajtótájékoztatón azt mondta, a járvány miatt nehézkes volt a nyelvtanulás, és azt látták, hogy 2021. augusztus 31-ig közel 50 ezren diplomáznának, ebből kb. 20 ezer hallgatónak egyelőre nincs meg a szükséges nyelvvizsgája. Ezért az ifjúsági szervezetekkel történt egyeztetéseket követően azt kérték: az előző évhez hasonlóan idén is kaphassák meg a diplomájukat a nyelvvizsgával nem rendelkezők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!