Kémkedés előkészítésében is bűnösnek találták másodfokon Kovács Bélát

2021. június 23. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Míg az elsőfokú bíróság felmentette a kémkedés vádja alól a volt jobbikos politikust, Kovács Bélát, addig a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet, és kémkedés előkészítésében is bűnösnek mondták ki. Emellett költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás vádjában is bűnösnek találták. A korábban kiszabott 1,5 év felfüggesztett börtönbüntetést két évre emelték, öt év próbaidőre felfüggesztve – írja a Blikk.

A KGBélaként elhíresült volt jobbikos európai parlamenti politikus nem volt jelen az ítélethirdetésen. Kovácsot ún. idegen hatalom javára végzett kémkedéssel és más bűncselekményekkel vádolták meg.

A vád szerint a politikus rendszeresen találkozott az orosz hírszerzéssel azután, hogy 2010-ben európai parlamenti képviselő lett, és információkat adott energetikai ügyekről vagy EP-választásokról. A másik ügy (erre vonatkozik a más bűncselekmények), egy OLAF-felvetés nyomán indult. A vád szerint Kovács olyan gyakornoki szerződéseket kötött, amiket nem tervezett betartani, és erről a gyakornokok is tudtak. Ugyanakkor az EU a gyakornokok után támogatást ad, így a vád szerint 6 millió forint kárt okozott az Európai Unió parlamentjének a fiktív gyakornoki állásokkal 2012-2013-ban.

Kovács végig kitartott ártatlansága mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!