Két embert is megölt egy elszökött merinó kos Szentgálnál, fogházbüntetést kérnek a gazdájára

2021. június 22. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen az állattartó ellen, akinek a karámból kiszabadult jószága napokon át tartó kóborlása alatt több emberre rátámadt, ketten pedig bele is haltak a támadás során szerzett sérüléseikbe.

A vádirat szerint a 39 éves őstermelő 2020 nyarán összesen 19 juhot, három borjút és egy merinó fajtájú kost tartott a Szentgál külterületén lévő körbekerített legelőn. Többnyire a kerítésen belül voltak az állatok, de megesett, hogy a kapu nyitva maradt, így elkóboroltak a környékbeli erdős területre. Mivel nem őrizte biztonságosan a karámot, a 19 juh és merinó kos elkóborolt 2020. augusztus 24. előtt pár nappal, ezután indult a kos ámokfutása.

Fotó: Veszprém Megyei Főügyészség
Fotó: Veszprém Megyei Főügyészség

Az állat augusztus 24-én egy, az erdőben tűzifát gyűjtő férfira támadt, aki egy közeli udvarba menekült előle. A kos másnap reggel másra is rátámadt, aki az állatot kővel megdobta, és így el tudta zavarni. A férfi délután találkozott az állat gazdájával, beszámolt neki a történtekről, de az őstermelő nem tett semmit.

A Veszprém Megyei Főügyészség közleménye szerint augusztus 26-án délelőtt aztán egy férfira és egy nőre is rátámadt az állat, ők egymástól pár száz méterre, de külön-külön gombásztak az erdőben. A felbőszült kos előbb egyiküket, majd a másikukat vette célba, öklelte őket. Mivel megsérült a lábuk, nem tudtak elmenekülni, a kos pedig testszerte támadta a nőt és a férfit. A sebesült férfi hozzátartozói aznap késő délután találták meg a megtámadottakat, akik közül a nő addigra már belehalt a sérüléseibe. A férfit még kórházba szállították, ahol azonban súlyos sérülései miatt később ő is elhunyt.

A kos gazdája korábban a Blikknek azt mondta:

a húsz birka mellett egy jámbor kost tart, „amit fedeztetés miatt két hónapja kölcsönkaptam a barátomtól (…) Öt éve foglalkozom birkatenyésztéssel, kizárt, hogy a kos okozta a tragédiát” – nyilatkozta a támadás után pár nappal.

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben fogházbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak, emellett kérte, hogy határozott időre tiltsák el a szarvasmarha-, ló-, sertés- és juhtartó, illetve -tenyésztő foglalkozástól.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!