Fiatal felnőttek a szegedi kettős gyilkosság áldozatai, az elkövető egy helyi gyógyszerész

2021. június 21. – 06:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 2.: A rendőrség megerősítette a Blikk információját, a férfit holtan találták Szanazug környékén, önkezével vetett véget életének.

Frissítés: A Blikk úgy tudja, hogy a kettős gyilkosság gyanúsítottja öngyilkos lett. A Telex megkereste a Csongrád-Csanád megyei rendőr-főkapitányságot, ahol a sajtószóvivő nem tudta megerősíteni ezt az információt, későbbi tájékoztatást ígért. Ugyanakkor a férfi körözési fotója továbbra is elérhető a Police.hu oldalon.

Gyógyszerész az elkövető

A húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai – értesült a helyszínen hétfőn az MTI tudósítója.

A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték föl. A belvárosi épület környékét a rendőrség még hétfő délelőtt is lezárva tartotta, folyt a helyszínelés.

Az MTI információi szerint a feltételezett tettes egy szegedi gimnáziumba járt, majd gyógyszerésznek tanult, és a bűncselekményt megelőzően is a szakmájában dolgozott a város egyik bevásárlóközpontjában működő patikában.

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki dr. V. D. A. ellen. A rendőrség szerint a 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével, amelyről vasárnap ebben a cikkünkben írtunk.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában.
Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!