Luxusautókat, kishajót, befalazott készpénzt foglalt le a NAV egy bűnbandától
2021. június 21. – 11:23
Csaknem egymilliárdos kárt okozott a költségvetésnek az az őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet, melynek tagjait a NAV munkatársai fogták el a közelmúltban. A bűnbandától luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglalt a NAV, de csőre töltött éles lőfegyverek is előkerültek a kutatásokon – közölte a szervezet a Facebook-oldalán.
Az Online Számla rendszer adataiból kiderült: a vagyonvédelemi szolgáltatást nyújtó bűnszervezet fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át. Ezzel a módszerrel egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, amellett, hogy a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben.
Az akcióban a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette: az összesen mintegy 200 résztvevő 105 helyszínen kutatott. A nyomozók egy 76 millió forint értékű Ferrarit, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint nagyjából 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak.
A rengeteg lefoglalt készpénz egy része befalazott, rejtett páncélszekrényekből került elő a cégháló titkos irodáiból. A bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve.
A nyomozók 16 személyt gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már el is rendelte. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár 20 év börtönt is kaphatnak.