RTL: 1 milliós fizetést is kérhet a Balatonnál egy szakács

2021. június 20. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Akár nettó 1 millió forint havi fizetést is kérhet egy szakács nyáron a Balatonnál – mondta el Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az RTL híradójának.

Az RTL szerint hétvégente már annyi a belföldi turista a Balaton és a Tisza-tó környékén, mint a koronavírus járvány előtt.

Ugyanakkor a vendéglátók munkaerőhiánnyal küzdenek, 20 ezer állás betöltetlen a vendéglátóiparban. A híradónak nyilatkozó vendéglátósok szerint emiatt 10-20 százalékkal meg kellett emelniük a béreket, de még így is nehezen találnak dolgozót. Sokan Kárpátaljáról, vagy ázsiai országokból próbálnak idénymunkást szerezni.

A felszolgálók a bérük mellé borravalót is kaphatnak, a szakácsok viszont nem, ezért kérhetnek magasabb fizetést. Ugyanakkor az 1 milliós bért csak nagyon kevés étterem tudja kigazdálkodni – mondta Kovács.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!