A jövő héten közel 40 fok is lehet

2021. június 20. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon meleg lesz a jövő héten, akár 40 fokot is megközelítheti a hőmérséklet – írta meg az MTI az OMSZ közleménye után.

Hétfőn kezdődik a csillagászati nyár, ehhez mérten pedig sok napsütésre lehet majd számítani. A leghidegebb órákban 14 és 23 fok között alakul a hőmérséklet. A vízparti és a belvárosi területek mellett az Észak-Dunántúlon várhatók magasabb értékek. Napközben várhatóan 33-37 fokig melegszik a levegő. A legtöbb helyen nem várható csapadék, de az ország északkeleti felében kis eséllyel kialakulhatnak záporok, zivatarok.

Kedden és szerdán is hasonló időjárásra számíthatunk. Az északkeleti és a nyugati határ közelében fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A szél helyenként élénk sőt, zivatar mellett viharos is lehet. A minimumhőmérséklet mindkét nap 16 és 23 fok között alakul. Kedden 32-38, szerdán 33-38 fokos csúcsértékek várhatók.

Csütörtökön és pénteken is többnyire napos időt jósolnak, ugyanakkor néhol jöhet zápor, zivatar. A legmagasabb hőmérséklet 33-39, valamint 29-37 fok fok között alakulhat, keleten mérhetik a legmagasabb értékeket.

A hét végére enyhül a hőség, szombaton gomolyfelhős, napos idő várható kevés csapadékkal. Délutánra 27-34 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a délkeleti, keleti tájakon lesz a melegebb. Vasárnap napos időre lehet számítani 27-36 fokos csúcshőmérséklettel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!