Mától közlekednek a Balatonnál az emeletes vonatok

2021. június 19. – 12:03

frissítve

Mától közlekednek a Balatonnál az emeletes vonatok
Fotó: MÁV – Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az első emeletes KISS a Balatonhoz, írta ki Facebook-oldalára a MÁV. A 600 ülőhelyes emeletes motorvonat ma először állt szolgálatba a balatoni vonalon, a társaság néhány fotót is kitett róla.

„A Napfürdő expresszvonat június 19-től a hétvégeken Szolnokot és a ceglédi vonal forgalmasabb állomásait köti össze Fonyóddal; a Jégmadár expresszvonat pedig a Dunakanyart, Szob és Vác térségét, továbbá Rákospalota-Újpestet, Kőbánya felsőt kapcsolja össze szintén Fonyóddal, a déli parttal és a Velencei-tóval” – írja a MÁV. És hát úgy tűnik, elég nagy sikere van a dolognak.

A MÁV egy hete számolt be részletesen a nyári menetrendről, a turisztikai szezon közlekedési változásairól, újdonságairól, többek között kiemelten a Balaton környéki lehetőségekről. A cég reményei szerint az utazási kedv elérheti a 2019-es rekordévet, amikor 1,65 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz.

Azt írják többek között: elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, melynek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatású szerelvények közlekedhetnek. A Déli partra új emeletes, KISS motorvonatokon is utazhatnak az utasok, emellett óránként modern InterCity-kocsikat is igénybe vehetnek. A Dunántúl északi részének helyközi-elővárosi autóbuszvonalaira pedig folyamatosan érkeznek a Volánbusz új, MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós járművei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!