Visszaadja képviselői mandátumát Ferencváros korábbi polgármestere

2021. június 18. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Bácskai János, Ferencváros korábbi fideszes polgármestere, ezt Baranyi Krisztina, a kerület jelenlegi vezetője jelentette be Facebook-oldalán.

Baranyi bejegyzése szerint Bácskai kormánytisztviselőként fog dolgozni a környezetvédelem, természetvédelem, hulladékgazdálkodás és bányafelügyelet területén.

A fideszes politikus két cikluson keresztül volt Ferencvárosi polgármestere, 2019-ben szenvedett vereséget Baranyival szemben. Az átadás-átvételkor Baranyi szerint Bácskai nem volt hajlandó vele kezet fogni, 2020 júliusában pedig a IX. kerületi önkormányzat egyik ülésén egy Baranyit ábrázoló szexista gúnyrajzot tett ki maga elé a fideszes politikus.

Mindezek ellenére Baranyi „a ferencvárosi Önkormányzat és valamennyi ferencvárosi nevében” megköszönte Bácskainak „a kerületért több, mint egy évtizeden át végzett munkáját”, és gratulált neki a kinevezéshez.

Bácskai polgármestersége alatt több botrányba is belekeveredett. A 444 az elmúlt években számos cikkben és videóban foglalkozott azzal, hogy a Bácskai vezette önkormányzat hogyan tüntette el 10 éven keresztül a parkolási bevételek szinte egészét, illetve nyilvánosságra hoztak több panamagyanús esetet is. Bácskai ezek után számos helyreigazítási pert indított, valamint büntető feljelentést is tett a 444 ellen, azonban ezeket mind elbukta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!