Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály

2021. június 16. – 13:05

frissítve

Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály
Ráday Mihály a műemlékvédelmi szakmai díjak 2015-ös átadásán a műemléki világnaphoz kapcsolódó rendezvényen – Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület alapítója, tiszteletbeli elnöke, a nagy sikerű „Unokáink sem fogják látni” című televíziós műsor szerkesztő-operatőre és műsorvezetője, adta hírül Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a Facebookon.

Ráday Mihály 1942-ben született, 1968-ban került a Magyar Televízióhoz. 1979-ben kezdte el a műemlékeket és az épített örökséget bemutató városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni... címen. A népszerű műsort 2010-ben a Magyar Televízió megszüntette. Operatőrként több mint 20 tévéfilmet jegyez.

Ráday 1982-ben megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet, 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, majd 1991-ben a művészi értékkel bíró sírok, emlékhelyek felkutatásával, megóvásával foglalkozó Nemzeti Panteon Alapítványt.

Az SZDSZ színeiben 1990–94 között országgyűlési képviselő volt, tizenhét éven át pedig Fővárosi Közgyűlési tag. Pályája során kapott Balázs Béla-díjat, Podmaniczky-díjat, Kossuth-díjat, Akadémiai Újságírói díjat, Táncsics Mihály-díjat, legutóbb pedig Hazám-díjat.

A Budapest díszpolgára címet általában november 17-én, a főváros napján, Budapest egyesítésének évfordulója alkalmából adják át. Ráday Mihály a napokban, június 11-én ünnepelte 79. születésnapját. Jelölését Gy. Németh Erzsébet kezdeményezte, arról Karácsony Gergely főpolgármester döntött, miután a közgyűlés tagjaival megbeszélte azt, és a jelölés többségi támogatást élvezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!