Lánchíd-pótló hajójárat indult a Dunán

2021. június 16. – 09:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Lánchíd lezárásával egy időben, 2021. június 16-tól, szerdától 250 fő befogadására alkalmas személyhajó biztosítja az átjutást a Dunán az Akadémia és a Jégverem utcai kikötő között. A járat hétfőtől vasárnapig reggel 7 órától indul a Jégverem utcából, és félóránként közlekedik. Az utolsó hajó 20:15-kor indul vissza a pesti oldalra az Akadémia 1. kikötőből.

A Lánchíd-pótló hajó menetrendje ezen a linken érhető el, de elég könnyen memorizálható is:

  • Budáról minden óra egészkor és félkor indul a gőzhajó hajó,
  • Pestről pedig negyedkor és háromnegyedkor.

Áthajózni hétköznap 500 forintos jeggyel vagy bérlettel lehet, hétvégén azonban mindenképpen 500 forintos jegyet kell váltani. Ha valaki a kutyájával menne át biciklizni a túlpartra, az 300-300 forinttal számoljon Blökire és a bringára pluszban.

A járatok a BKK és a Mahart együttműködésében valósultak meg, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a kormány úgy döntött, hogy „kisegíti” a Fővárosi Önkormányzatot az állami hajózási cégen keresztül.

A járat a Lánchíd felújítása miatt indult. Hogy milyen állapotban van most a híd, azt ebben a videóban mutatja meg Tenczer kolléga:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!