Hattyút festett egy tihanyi épületre, az önkormányzat most visszafesti fehérre

2021. június 14. – 10:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Falfestés ide nem való” – indokolta Tihany főépítésze a TakerOne nevű utcai művésznek azt, hogy miért festik vissza fehérre egy galéria falát, amire ő pár napja egy hattyút festett, írta a művész a Facebookon.

Mint írja, „az ok, hogy településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról (ez épp egy művészeti galéria udvarában van). (…) Persze, a galéria tulajdonosainak engedélyt kellett volna kérniük (amit elvileg nem kaptak volna meg), mielőtt festmény kerül a falra, és persze nem kértek, mert hát ki számít ilyen problémákra? Mindazonáltal számomra nagyon antipatikus ez az »emberek vannak a falakért/épületekért«️ megközelítés, ennek a számomra logikus ellenkezője helyett”.

Tihany településképi rendeletében valóban vannak olyan kitételek, miszerint például

  • „településképi szempontból meghatározó területen csak egymással harmonikus egységet alkotó, azonos színcsaládba tartozó színek alkalmazhatók egy épületen”;
  • „az épületek homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében vakolt felületeknél csak a fehér és világos földszínek, természetes építőanyagok esetén azok természetes színei alkalmazhatók”;
  • a változtatásokhoz pedig településképi bejelentési eljárást kell indítani „minden közterületről, közforgalom által használt területről, vagy közforgalom céljára átadott magánterületről látható, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenység megkezdése előtt”, akkor, ha például „építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása” történik.

Az ügyben hétfőn telefonon kerestük a tihanyi polgármestert, aki azt válaszolta, épp szabadságon van, de a vasárnap küldött emailünket továbbította a főépítésznek, aki szerinte válaszolni fog a kérdésekre.

Frissítés: Hétfő délután Bujdosó Judit, a tihanyi önkormányzat főépítésze válaszolt a levelünkre. Ebben azt írta, „az épület új tulajdonosa jelezte felénk, hogy átalakítási munkálatokat terveznek, melyben egyeztetett a főépítésszel. Ennek része volt a homlokzati megjelenés is, de beadványukban a fal színezését, képszerű festését nem jelezték, így ahhoz előzetesen sem hozzájárulni sem megtiltani nem volt módunk. Mindezek ellenére a kérdéses falfestmény elkészült.

Az épület az ősközség területén, a település központjában, közvetlenül az önkormányzat épülete mellett található, műemléki környezetben és műemléki jelentőségű területen, nem mellesleg világörökség várományos helyszínen. A festés közterületi észlelése után haladéktalanul jeleztük az eredeti állapot visszaállításának elvárását a tulajdonos felé. Az önkormányzat nem a készítőt és nem az elkészült művet minősítette ezzel, hanem jelezte a védett terület megőrzésének szakmai követelményeit. Az egyelőre hatósági eljárás megindítása nélküli kérésünkre az épület tulajdonosa írásban teljes közreműködésről biztosította az önkormányzatot.

Sokféle szempont van, ami szerint lehet vizsgálni vagy minősíteni, illetve követelményeket támasztani a létesülő dolgokkal kapcsolatban. Ebben az esetben az első a településképi szempont, amiben

teljes szakmai meggyőződéssel kijelenthető, hogy Tihany világörökség várományos területén – az ősközségi lakóterületen 72 műemlék környezetében – nem kívánunk homlokzati falfestményeket engedélyezni sem most, sem a jövőben.

Sajnálatos, hogy a festő olyan munkába fektette művészi erejét, ami most veszendőbe megy, de ebben a környezetben a nyilvánosság ereje sem válthatja ki és nem legalizálhatja utólagosan egy, a környezetbe nem illő, nem engedélyezett településképi beavatkozást”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!