Összetört egy trafikot egy ráckevei férfi, aki az agyhullámain keresztül kért cigit hitelbe, de nem kapott

2021. június 12. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valami tényleg lehet annak az embernek az agyával, aki Ráckevén azt állította, hogy az agyhullámain keresztül lebeszélte álmában egy trafik tulajdonosával, hogy elvihet 8 doboz cigit hitelbe.

Az egész egy sima maszkhordás körüli vitával indult, ugyanis a férfi a kötelező kiegészítő nélkül lépett be, ami miatt szóváltás alakult ki közte és a hajthatatlan eladó között. A rendőrség közleménye szerint a férfi többször is „adjá má cigit!” rigmussal próbált dohányhoz jutni, és amikor többedszerre se talált megértő fülekre a kérés, beverte a pultra szerelt üveglapot, ami elválasztotta az eladótól. A pultot végül megkerülte, és elvitt 8 doboz cigit, majd tüzet kért, eloldotta kutyáját, és elindult haza.

A riasztott rendőrök 10 percen belül elfogták a férfit, akiknek a kihallgatás során mondta el, hogy álmában lebeszélte a hitel limites dohányárú elhozatalt az agya elektromos hullámain keresztül az üzlet tulajdonosával.

A 43 éves férfi ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!