Sűrűbben járnak a metrók az Eb alatt, de lezárásokra is kell készülni

2021. június 11. – 14:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BKK járatsűrítéssel készül a pénteken induló, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra: az 1-es villamos, az M2-es és az M4-es metrók is sűrűbben járnak a meccsek alatt. Gyalogosfolyósó indul a Keleti pályaudvartól és a városligeti szurkolói zónától a Puskás Arénáig, hogy gyalogosan is kényelmesen lehessen megközelíteni a stadiont. A szurkolói zónában 11 ezren nézhetik egyszerre a meccseket, a helyszín 31 napon keresztül lesz nyitva. Az M1-es metró a kieséses szakasz meccsei alatt sűrűbben és tovább jár majd. A sportesemény június 11-én kezdődik és július 11-ig tart.

A budapesti meccsek miatt lezárások is lesznek a városban, a szervezők azt javasolják a szurkolóknak, hogy tömegközlekedéssel közelítsék meg a stadiont, parkolót nem biztosítanak a környékén. Minden, Eb-vel kapcsolatos információ a torna hivatalos mobilalkalmazásában is elérhető lesz.

Az alábbi területeket érintik a lezárások:

  • a Puskás Aréna környezetében a Kerepesi út – Thököly út – Hungária körút által határolt utak/utcák (lezárásra kerül többek között a Verseny utca, a Dózsa György út, a Stefánia út, az Egressy út belső szakasza, az Istvánmezei út és az Ifjúság útja is),
  • a Hősök tere környéke, valamint a Dózsa György út és a keresztező utak a szurkolói vonulások miatt, így akár több órán keresztül is zárva lehet például a Thököly út.

A magyar válogatott mérkőzései:

  • Június 15., 18.00, Puskás Aréna
    Magyarország-Portugália
  • Június 19., 15.00, Puskás Aréna
    Magyarország-Franciaország
  • Június 23., 21.00, München Arena
    Németország-Magyarország

A magyar válogatott két meccsén kívül a június 23-i portugál-francia csoportmeccset, illetve egy nyolcaddöntőt rendeznek Budapesten június 27-én. Az összes budapesti meccs telt házzal megy, ez több mint 67 ezer nézőt jelent majd.

A szurkolók a stadionba való belépés előtt karszalagot kapnak, amit a mérkőzésre szóló jeggyel, valamint személyazonosító okmánnyal és védettségi igazolvánnyal vehetnek át több mint száz ponton, három helyszínen: Groupama Aréna (B-lelátó, a Sas-szobor mellett), Dózsa György út (Városliget, Promenád) és Papp László Budapest Sportaréna. A szervezők azt kérik a szurkolóktól, hogy lehetőleg már a mérkőzés napja előtt vegyék át a karszalagot.

Fotó: EURO2020
Fotó: EURO2020
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!