Folyt belőle az olaj, teljesen kiégett egy daru az M0-s lehajtóján

2021. június 11. – 09:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Látványos felvételt tett közzé pénteken reggel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy lángoló daruról. Mint Instagram-posztjukban írták, az M0-s autóútról éppen az M2-esre, Vác felé tartott egy jól karbantartott 10 éves daru, amit nemrég szervizeltek, amikor elkezdett belőle folyni az olaj, ezért a sofőr félreállt. A felhevült rész azonban begyújtotta az olajat, és végül az egész munkagép kiégett, és vele együtt jelentősen sérült az út, a szalagkorlát, a táblák, a fém pedig beleégett a burkolatba.

„(…) a megégett gumi-műanyag-alumínium elegy miatt a bitumen kijött, a burkolatot így fel kell marni és 5️0 méter hosszan teljesen ki kell cserélni. Ezen kívül a több száz méternyi olajfolyás nyomainak eltüntetéséhez kőporlisztet is kiszórt a Dunakeszi mérnökségünk. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy szerencsére senki nem sérült meg a tűzesetben” – írták.

Jól látszik a felvételen egyébként, ahogy a lángoló daru robban egyet, mire a környezetében dolgozó tűzoltók kb. meg sem rezzentek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!