Vérből is kimutatnák majd egy szegedi laborban, mekkora esélye van az egyéneknek daganatok kialakulására

2021. június 9. – 05:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem patológiai intézetében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint a Molekuláris Tumordiagnosztikai Laboratóriumban biológusok és patológusok onkológusokkal, informatikusokkal és fizikusokkal szorosan együttműködve végeznek a tumoros elváltozások hatékonyabb diagnosztikáját segítő molekuláris vizsgálatokat. Emellett a kutatási projektjeik arra fókuszálnak majd, hogy a daganatos pácienseknél meg tudják állapítani, mely célzott tumorterápiás eljárások bizonyulhatnak a leghatékonyabbnak esetükben.

A teljes laboratórium áprilisában kezdte meg működését, egy része azonban 2020 óta segíti az SZTE klinikai központjában folyó koronavírus-diagnosztikát. Fendler Judit kancellár tájékoztatása szerint az operatív törzs támogatásával az egyetemnek sikerült beszereznie egy nagy értékű nukleinsavizoláló-robotot, egy vírusokkal történő munkavégzésre alkalmas BSL2-es steril lamináris fülkét, valamint egy a nukleinsavak mennyiségi analízisére alkalmas qPCR-készüléket.

Az eszközök mellett reagenseket és egyéb fogyóanyagokat is biztosítottak korábban a laboratórium számára ahhoz, hogy a koronavírus-járvány második és harmadik hullámában a potenciális fertőzöttektől levett mintákat – az így létrehozott többletkapacitásnak köszönhetően – gyorsabban megvizsgálhassák.

Pankotai Tibor, az egyetem kutatómunkatársa kifejtette, a laboratóriumban egy olyan metódust alakítanának ki, amelynek segítségével a biopszia során levett szövetminták mellett akár vérből is kimutatható lesz, hogy egy adott embernél mekkora esély van a daganatok kialakulására. A rákos betegeknél pedig a diagnosztikai eljárás során a tumorstádiumok pontosabb meghatározása a cél. Emellett azonosításra kerülhetnek olyan mutációs mintázatok is, amelyekkel személyre szabott, célzott tumorterápiás eljárás válik lehetővé.

A daganat korai stádiumú azonosítása esetén jóval nagyobb a páciens esélye a túlélésre. Az SZTE kutatói és egészségügyi dolgozói jelenleg arra összpontosítanak, hogy a leggyakrabban előforduló tumorokat – mint például a mell-, a prosztata-, a tüdő- vagy vastagbélrák – korai stádiumban ki tudják szűrni, ami később lehetővé teszi a leghatékonyabb tumorterápiás eljárás kiválasztását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!