Szeptemberig lezárják az M0-s Duna-hídját az M1-es autópálya felé

2021. június 9. – 13:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő szerdától augusztus végéig teljes szélességében lezárják az M0-s autóút Deák Ferenc (Hárosi) Duna-hídjának az M1-es autópálya felé vezető hídját felújítás miatt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-nek.

Az M5-ös autópálya felé vezető hídon a terelés kiépítését már szombaton megkezdik, itt június közepétől augusztus végéig mindkét irányban két sávon haladhat majd a forgalom.

Június 16-án reggel lezárják a Deák Ferenc híd M1-es autópálya felé vezető északi hídját, és forgalombiztonsági okokból a halásztelki csomópont északi oldali felhajtóágát is. A szakemberek új hídsarukat építenek be, de elsőként meg kell erősíteni a régi acél hídszerkezetet a saruk környezetében, ehhez acélbordákat hegesztenek be a hídtest belső részein.

A munkálatok idejére a hidat mindenképpen le kell zárni, a szerkezetet ugyanis hidraulikus sajtókkal megemelik, és ideiglenes támaszokra helyezik. A híd szerkezetét megerősítő munkák befejezését követően kerülhetnek helyükre az új fazéksaruk.

Az egyedi szerkezetek gyártása megkezdődött, elkészítésük több hetet vesz igénybe. Az első saruk augusztusban érkeznek meg. A Duna nagyvízi medre feletti hídrész pillérein elvégzendő sarucserékhez bárkákon álló darukat használnak majd. A forgalomterelés augusztus végén megszűnik, de decemberig hétvégente az északi pálya hídján rövid ideig (legfeljebb egy-két óráig) tartó forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!