Maradt nyolcéves csúcson az áremelkedés, öt százalék fölött az infláció

2021. június 9. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban 5,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző hasonló időszakához képest – közölte hivatalos honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Már áprilisban is 5,1 százalékos volt az infláció, májusra magasabbat vártak, de végül ugyanazon a szinten maradt.

Az élelmiszereknél 2,6 százalékos a drágulás. Ezen belül az alábbi százalékos emelkedést állapították meg.

  • étolaj 24,6,
  • tojásé 8,7
  • margarin és a száraztészta 7,0
  • munkahelyi étkezésé 6,6
  • liszt 6,3,
  • gyümölcs- és zöldséglevek 6,2,
  • rizs 6,1 százalék

Eközben a sertéshús ára 7,5 százalékkal csökkent.

A szeszes italok és dohánytermékek ára átlagosan 12,2 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 3,5 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 6,7 százalékkal kerültek többe. A járműüzemanyagok ára 36,2 százalékkal lett magasabb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!