Jönnek a rendőrmentők, benne ülnek a rendőr mentők

2021. június 5. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Mostantól lehet, hogy rendőrök érkeznek egy mentőkocsival a balesethez, és életmentésre kiképzett rendőrök kezdik ellátni a sérültet. Szombattól tíz mentőautó áll a rendőrség rendelkezésére, a volánnál speciális egészségügyi szaktudással bíró rendőrök ülnek majd.

A rendőrségi szolgálatban működő mentőautó nem magyar találmány, az Egyesült Államok rendőrkapitányságain bevett szokás, hogy van ilyen, ahogy a tűzoltóállomásokon is, hogy mentőautó is az állomány rendelkezésére áll – írja a Magyar Nemzet annak kapcsán, hogy tíz új mentőautót kapott a rendőrség. Ezek közül kettő Budapesten, nyolc pedig a légimentők vidéki bázisain várja majd a bevetést.

Így egészségügyi biztosítást igénylő rendőri eseteknél elvileg az összetett feladatok ellátására is képes rendőri egységek is bevethetők lesznek. A lap szerint erre legtöbbször karambolok, sérüléssel járó erőszakos támadások esetén hasznos vagy olyan intézkedések esetében hasznos, amikor elképzelhető, hogy a bűnöző rátámadhat a rendőrre.

Az új rendőr-mentőautók „a legmodernebb orvosi felszerelésekkel, defibrillátorral, lélegeztetőgéppel, infúziós pumpával rendelkeznek”, és gyógyszerekkel, kötszerekkel is fel vannak szerelve. Az egészségügyi speciális képzést elvégző rendőrök a beszámoló szerint értenek a vízből és mélyből mentéshez, az újraélesztéshez, az artériás vérzések elállításához, a a gerinc- és csigolyasérültek helyszíni ellátáshoz és biztonságos szállításához is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!