Csak augusztus 23-ig lehet gólyatáborokat tartani a középiskolákban

2021. június 4. – 13:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán újabb Emmi-határozat jelent meg a köznevelési intézmények működését érintő veszélyhelyzeti szabályokról az Oktatási Hivatal honlapján. Ebben a dokumentumban bukkant rá az Eduline.hu arra az érdekes kitételre, aminek értelmében az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós legkésőbb 2021. augusztus 23-ig engedélyezi a köznevelési intézmények szervezésében a nyári tábor, gólyatábor megtartását.

Ugyanebben írnak arról is, hogy 2021. június 16. és június 29. között tarthatnak az iskolák az 1–8. osztályosoknak felzárkóztatásokat vagy felügyeletet, ha azt a szülők kérik, illetve más rendelkezések mellett június 15-től visszavonta Kásler a krónikus beteg pedagógusok védelméért hozott 2020/12 Emmi-határozatot is.

Ez azt jelenti, hogy június 15-től a krónikus beteg pedagógusok akkor sem taníthatnak otthonról, ha az technikailag megoldható az iskolában. Ugyanakkor június 16-tól nyári szünet van, így ennek a rendelkezésnek egyelőre nincs jelentősége.

Megkérdeztük az Emmit, hogy miért van szükség a nyári táborok, gólyatáborok időtartamának korlátozására, van-e ennek köze egy vélt negyedik hullámhoz. A minisztérium válaszában azt írta: az intézkedés lényege, hogy a közvetlenül a tanév megkezdése előtt megtartott táborokban esetleg megfertőződő gyermekek ne vigyék be egészséges társaik közé a vírust a tanév legelején. „Ne feledjék, a 16 év alattiak még nincsenek átoltva, ezért kértük, hogy a táborokat, gólyatáborokat június 15 és augusztus 23 között szervezzék meg. Természetesen ha a helyzet az érintett időszakban ezt a rendelkezést indokolatlanná teszi, nem zárjuk ki a vonatkozó szabályozás módosításának lehetőségét.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!