Az idősotthon vezetőjére bízta a bankszámláját, mire az meglopta 17,5 millió forinttal
2021. június 2. – 09:44
frissítve
Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség azzal az 50 éves nővel szemben, aki egy idősotthon tulajdonosaként a gondjaira bízott, 81 éves idős ember több mint 17 millió forintját emelte le több alkalommal a sértett bankszámlájáról – írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint az 50 éves nő a működési engedély visszavonásáig tulajdonosa és fenntartója volt egy Somogy megyei idősotthonnak, ide költözött be az a 81 éves idős, aki a bekerülésekor meghatalmazást adott arra is, hogy a tulajdonos szükség esetén a bankszámlájához is hozzányúlhasson. Így történhetett, hogy az idősotthon tulajdonosa 2018 nyarán többször vett fel pénzt az idős sértett számlájáról annak tudta és beleegyezése nélkül, összesen 17 408 000 forint összegben.
Az összeg egy részét ismeretlen célra fordította, ám 10 millió forintot otthon rejtegetett, közel 1 millió forintot pedig az idősotthon irodájában tartott. A nagyatádi rendőrök az elsikkasztott pénzből 10 900 000 forintot lefoglaltak, a nő pedig azóta további 5 500 000 forintot visszafizetett az idős embernek.
Az ügyészség a vádiratban azt kérte, hogy ha a nő az előkészítő ülésen beismeri a tettét, akkor szabjanak ki rá 3 év 6 hónap börtönbüntetést, és tiltsák el 5 évre közügyektől.