Megduplázódott a kormányzati felső vezetők és minisztériumi dolgozók száma

2021. május 31. – 08:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A 2022-es költségvetés benyújtott számai alapján 12 évre vetítve a kormányzati felső vezetők száma duplázódást mutat. Hasonló folyamat játszódik le a minisztériumokban is. A kormány szerint jövőre a tárcáknál 11 979 fő dolgozhat. Ez még az idei évhez képest is mintegy négy százalékos növekedés. A 11 évvel ezelőtti indulás adataihoz viszonyítva a jövőre tervezett létszám már közel kétszeres” – írja cikkében a Népszava.

A lap összehasonlítása szerint miközben a kormányváltás évében (2010) a minisztériumokban 5748-an dolgoztak, 12 évvel később 108 százalékkal magasabb a létszám, és miközben 2010-ben 106 miniszterrel, államtitkárral és helyettes államtitkárral alakult meg a kabinet, most ugyanezen beosztásokban 198-an dolgoznak. A miniszterek száma pedig 10-ről 15-re nőtt.

A bővülés a költségek emelkedésével is jár: 2010-ben az Országgyűlés és a kormányzat működtetése 640 milliárd forintba került, 2022-re ez már 1116 milliárd forint lesz, írja a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!