A belügyi dolgozók közel háromnegyede elhagyná a pályát, ha tehetné – derült ki a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek közös felméréséből. A megkérdezettek 70 százaléka gondolkodik pályaelhagyáson, 75 százalék pedig úgy látja, hogy nem ellentételezik a fokozott igénybevételt – ismertették az ATV Híradóban.
Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta a híradónak, hogy tavaly karácsonykor volt olyan belügyes, aki egy szaloncukor méretű csokoládét kapott a munkáltatójától.
Bárdos azt is elmondta, hogy a tárcán belül nem működik az érdekegyeztetés, Pintér Sándor nem hallgatja meg őket, ugyanakkor a felmérés tartalmát levélben elküldték a miniszternek. Eszerint „a rendőrök, tűzoltók, büntetés-végrehajtási alkalmazottak 98 százaléka szeretné a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását, az ígéretek betartását, a szociális juttatások és a kiégést okozó körülmények rendezését” – idézte az Atv.hu.
A Független Rendőr Szakszervezet szerint csökkent a rendőr szakma presztízse, egyre többen szeretnének leszerelni, de a veszélyhelyzet kihirdetése után ez tilos volt. A felméréssel kapcsolatban a Belügyminisztérium azt írta, hogy a megbeszéléseket eddig sem a nyilvánosság előtt folytatták, és a jövőben sem tesznek másképp.