Ápolók beszélnek az új helyzetükről: Ekkora gyomrost a rendszerváltás óta nem kaptunk

2021. május 24. – 10:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már javában zajlott a világjárvány harmadik hulláma, amikor az ápolóknak is megszűnt a korábbi közalkalmazotti státuszuk. Míg az orvosokat béremeléssel kárpótolták a hálapénz megszűnése miatt, az ápolóknak nemcsak az alapbérük nem emelkedett, hanem az elbocsátásuk és az áthelyezésük is könnyebbé vált. Több mint háromezren nem írták alá az új feltételek szerinti szerződésüket. Két vezető ápoló az arcát is vállalva mondta el a DW-nek a döntése hátterét.

„Március elsején ültem a munkahelyemen, és az egész napom arról szólt, hogy próbáltam a könnyeimet visszanyelni, 34 év 4 hónap és 6 nap, ez állt a papíron. Sose fogom ezeket a számokat elfelejteni. Én azt éreztem, hogy gyakorlatilag elpöcköltek”

– mondja a videóban Szilaj Krisztina, aki ennyit dolgozott az állami egészségügyben, de márciusban nem írta alá az új szerződését. Miután a munkaviszonya megszűnt, szerette volna folytatni a munkát egyéni vállalkozóként abban az állami intézményben, ahonnan eljött, de ezt nem tették lehetővé neki. Most egy Budapesthez közeli városban vezeti az idősellátást, hétvégénkként pedig önkéntesként dolgozik egy fővárosi Covid-osztályon, mivel, ahogy fogalmaz, nem hagyta nyugodni a lelkiismerete.

„Nekem is az a véleményem, hogy ekkora gyomrost a rendszerváltás óta még nem kaptunk”

– így látja az ápolók közalkalmazotti státuszának megszűnését Sebestén Gábor, aki 1983 óta dolgozik az egészségügyben, 1992 óta az intenzív terápiában. Márciusig egy intenzív osztály ápolási részlegét vezette, és úgy döntött, hogy az új szerződést is aláírja. Nemcsak azért, mert szereti azt a munkát, amit ott végez, de azért is, mert nem akarta cserbenhagyni az osztályát.

A 110 ezerből 4000 orvos és ápoló nem volt hajlandó aláírni az új státuszról szóló szerződést, ők március elsejétől nem dolgoznak az állami egészségügyben. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról erről a cikkünkben írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!