Vállfával, fakanállal is verte elsős gyerekét egy hódmezővásárhelyi nő az iskolai teljesítménye miatt

2021. május 20. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiskorú veszélyeztetésével, könnyű testi sértéssel, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak elkövetésével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azt a nőt, aki 2019 szeptemberétől 2019 decemberéig az akkor iskolát kezdő gyermekével rendszeresen kiabált, veszekedett az iskolai ügyek, például el nem készült házik miatt, de emellett hetente többször is bántalmazta a gyereket.

Az ügyészség sajtóközleménye szerint hetente több alkalommal „karmolta, olvasókönyvvel, illetőleg vállfával, fakanállal többször megütötte” őt. A gyerek ezért többször elbújt a lakásban, de miután anyja megtalálta, ugyanúgy folytatta a bántalmazást. A gyerek, tartva az anyjától, végül 2019 decemberében elszökött otthonról. A rendőrség találta meg és kísérte haza.

A nő az anyjával is rendszeresen kiabált, és trágár módon szidta őt a gyerek előtt, bántalmazta is. A járási ügyészség szerint a nyolc napon belüli sérüléseken túl a nő a fizikai és lelki bántalmazásaival a kiskorú nevelésére és felügyeletére, valamint gondozására vonatkozó kötelezettségeit súlyosan megszegte, és ezzel a sértett testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos mértékben veszélyeztette.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!