Elüldözték Szadáról a szafariparkot, új helyet keresnek az állatoknak

2021. május 19. – 08:03

frissítve

Elüldözték Szadáról a szafariparkot, új helyet keresnek az állatoknak
Így lehetett etetni az elefántokat Szadán a szafariparkban – Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

El kell költözniük Szadáról a Magyar Nemzeti Cirkusz állatainak, a tavaly májusban megnyitott autós szafaripark nem nyithat ki idén. A helyi képviselő-testület döntött arról, hogy állatkerti formában nem támogatják a működést, erről a Blikk írt.

A közeli lakók egységesen léptek fel, és közös erővel akadályozták meg, hogy idén kinyithasson a park. A helyieket nem az állatok zavarták, hanem a sokezres tömeg és a rendezvényekkel járó hangosítás. A szafaripark ugyanis inkább már egy minividámparkként üzemelt, és ez nem tetszett a környékbeliknek.

Ifjabb Richter József, a cirkusz igazgatója bízott a folytatásban, a lakóövezettől távolabb szerzett területeket, de végül nem sikerült megállapodást kötni. A Facebookon kért segítséget a több mint száz állatnak, és azt reméli, lesz olyan település, amelyik örökbe fogadja őket, 15 hektárra lenne szükségük. Az állatok fenntartását a szafaripark üzemeltetése biztosította, de legutóbb októberben volt bevételük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!