650 ezerre forintra büntettek egy megtévesztő jósműsort

2021. május 19. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Asztro Show című jósműsor tisztességtelenül, valótlan állításokkal sürgette betelefonálásra a nézőket – tudatta közleményében a cég.

Az adásokban a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek – mint például egy visszaszámláló óra – ugyanis azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A szolgáltatás hozzáférhetősége viszont nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak. A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

A műsort gyártó svájci cég elismerte a törvénysértést, és 650 ezer forintos bírságot kapott a GVH-tól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!