Hét év fegyházat kapott az unokázós csaló, 6 millióval verte át áldozatát

2021. május 18. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

A Debreceni Törvényszék jóváhagyta az első fokú ítéletet, és jogerősen hét éves fegyház büntetésre kötelezte azt a férfit, aki hatmillió forintot csalt ki egy idős asszonytól.

A budapesti vádlott ismeretlen társaival 2020. június 25-én délelőtt egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves sértettet és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett, majd egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek.

A megtévesztett asszony összeszedte megtakarításait, és hatmillió forintot adott át az 55 éves vádlottnak, mert őt rendőrnek vélte. A sértett polgári peres úton követelheti vissza a tőle kicsalt pénzt.

A vádlott ezek után még háromszor adta elő ugyanezt a sztorit, idős embereknek azt mondta, hozzátartozójuk balesetet szenvedett, de ha fizetnek, akkor nem tesznek feljelentést. A hívások két idős embernek gyanúsak lettek, bejelentést tettek, a rendőrök léptek. Amikor a harmadik kísérletnél már azt hitte a csaló, hogy célba ér, és 2,7 millió forint átadására várakozott, akkor elfogták.

Mivel a vádlott többszörös visszaesőnek minősül, így őt a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta.