Szobrot szeretne állítani Velem polgármestere Törőcsik Marinak

2021. május 17. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Vas megyei Velem polgármestere, Bakos László arról beszélt a Blikknek, hogy szeretne szobrot állítani a nemzet színészének, az április 16-án meghalt Törőcsik Marinak. A hely kézenfekvő: ahhoz a padhoz, ahol a művésznő sokat üldögélt a házával szemben. Bakos utcát is nevezne el Törőcsikről a településen, a házát pedig emlékháznak alakítaná át. A szoborról és az utcáról a járvány miatt nem tudtak eddig gyűlést tartani, de hamarosan eljöhet ennek is az ideje.

„Szerettem és tiszteltem, büszke vagyok, hogy megtisztelt azzal, tegezhettem. Sokat beszélgettünk, állandóan Unicummal kínált, de az egész faluval közvetlen volt a viszonya. Folyamatosan viccelődött, kimondottan csintalan humora volt”

mondta a lapnak a falu vezetője.

Törőcsik a betegsége előtt sokat volt az osztrák határ melletti faluban, zöld gumicsizmát húzott, és gyakran beszélgetett a helyiekkel. Törőcsik Mari Pélyen született, a hevesi faluban búcsúztatták el végakarata szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!