Plázaparkolóban fogott el egy szlovák dílert a TEK

2021. május 16. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

A 48 éves L.Z. magyar állampolgár rendszeresen vett drogot a 44 éves S.R. monogramú szlovák állampolgártól, majd azt eladta Magyarországon. A Készenléti Rendőrség már hónapokkal ezelőtt felfigyelt a két férfira, míg május 14-én elfogták őket, ebben a TEK segített nekik, írja a Police.hu.

A magyar férfit tatabányai otthonában fogták el, a nála tartott kutatásban különböző gyanús anyag, feltehetően kokain és metamfetamin került elő. Ezen kívül a nyomozók lefoglaltak mobiltelefonokat, laptopot, légfegyvereket, valamint közel 1,5 millió forintot és 270 amerikai dollárt. Ezen túl zárolták banki számláján lévő 1,7 millió forintját. Az élettársát szintén Tatabányán fogták el, táskájában kokaint találtak.

A szlovák férfit egy budapesti pláza parkolójában kapta el a Terrorelhárítási Központ. Autójában kb. ezer darab simítózáras tasakot, különböző telefonokat és SIM kártyákat, 6200 eurót és több mint 3 millió forintot találtak a nyomozók, valamint két olyan dobozt, ami kábítószergyanús anyagot rejtett. Lakásában szintén különböző droggal szennyezett dobozt és szipkát fedeztek fel, valamint lefoglaltak közel 24 000 eurót és több mint 22 millió forintot.

A két férfi mindegyikét jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!