Önjelölt autóversenyzők miatt módosították a sebességjelző táblák működését az I. kerületben

2021. május 14. – 11:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Városszerte találkozhatunk sebességmérő táblákkal, amelyek kiírják, mennyivel haladunk el alattuk kocsival, és ha ez túl sok, akkor lassításra hívnak fel. Az I. kerületben most úgy változtatják meg ezek működését, hogy

a sebességet többé ne írják ki, de ha valaki gyorsabban megy, mint a megengedett 50 km/h, akkor továbbra is figyelmeztetik, hogy lassítson.

Az önkormányzat Facebook-oldalán megjelent indoklás szerint a módosításra azért került sor, mert az esti, éjszakai időszakban egyes autósok versenyzésre használták a sebességjelző készülékek közelébe eső útszakaszokat.