Felgyújtott egy nyaralót is, mert úgy gyönyörködhetett a tűz látványában

2021. május 12. – 07:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen kb. 10 millió forint kárt okozott egy 37 éves férfi, aki 2018 elejétől többször is tarlótüzet okozott a XXIII. kerület környékén, 22 alkalommal szelektív kukákat, egyszer pedig egy nyaralót is felgyújtott azért, mert „szereti a tűz látványát, abban gyönyörködni szokott” – írja a Police.hu a férfi bevallása alapján.

A férfit azután kezdte keresni, majd fogta el a rendőrség, hogy 2021. május 9-én meggyújtotta az aljnövényzetet a XXIII. kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. S.-t háromrendbeli rongálás vétség és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett rongálás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és indítványozták letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!