Milliókat lopkodott össze 16 jegykiadó automatából a MÁV egyik technikusa

2021. május 9. – 09:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Februártól kezdve rendszeresen jelentette a MÁV a rendőrségnek, hogy a tulajdonukban lévő, Zugló, Biatorbágy, Monor, Vecsés, Vecsés-Kertekalja, Pilis, Üllő, Monorierdő, Ecser, Agárd és Kelenföld állomásokon kihelyezett, összesen 16 automatából hiányoznak összegek – összesen mintegy 4 913 800 forint.

A gyanú egy 23 éves, a vállalatnál technikusként dolgozó férfire terelődött, akit a monori vasútállomáson 2021. május 6-án délután elfogtak a rendőrök, zsebében a jegykiadó automatából kiürített 207 ezer forinttal. Lakásán a többi pénzt is megtalálták, az ellopott 4 913 800 forintot hiánytalanul lefoglalták – írja a Police.hu.

A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a munkaköre szerinti karbantartási munkálatokat kihasználva tette el az automatákban összegyűlt pénzt. Ellene nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a monori rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!