425 lélegeztetőgépet ajándékozott el eddig a kormány

2021. május 8. – 18:32

425 lélegeztetőgépet ajándékozott el eddig a kormány
Fotó: Mónus Márton/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány a járvány első hulláma alatt vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépet, ebből már több, mint négyszázat ajándékozott el más országoknak, derül ki az RTL Híradóból.

A lélegeztetőgépeket a kormány 300 milliárd forint közpénzből vásárolta, darabonként 19 millió forintos vételárral számolva körülbelül 8 milliárd forint értékben ajándékozott, eladni viszont egyet sem tudott.

A tömegével felvásárolt lélegeztetőgépek egy gödöllői raktárban állnak, tárolásuk nagyjából havi 90 millió forintba kerül.

Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára bejelentette, a fölöslegből más országoknak is ad Magyarország. Gödöllőről először Csehországba került 150 lélegeztetőgép, majd a Felvidékre 27, Kárpátaljára 50, a Vajdaságba 100, Boszniába 30, Libanonba 20, Jordániába 10, Kirgizisztánba 20, Ugandába pedig 18.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, 2020-ban közérdekű adatigényléssel derítette ki, hány gépet vásárolt pontosan a kormány.

Szijjártó Péter korábban utasítást adott a külképviseleteknek, hogy tárgyaljanak a feleslegesen tárolt lélegeztetőgépek eladásáról. Az RTL kérdésére, hogy a lélegeztetőgépekből eddig hányat ajándékoztak el, és hányat értékesítettek nem válaszoltak, helyette azt mondták:

„Ha más országoknak segíteni tudunk, annak örülünk.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!