Gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezetre csaptak le a rendőrök

2021. május 7. – 07:37

Gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezetre csaptak le a rendőrök
Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el, írja az MTI a rendőrség közleménye alapján. Az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer magyar és külföldi felhasználója volt.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

A gyanúsítottak közül az egyik a saját kisgyermeke, míg a másik a négyéves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.

Az eljárás során őrizetbe vett emberek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen. A fórum további felhasználóinak azonosítása folyamatban van. A gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése, írja a rendőrség.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!