Kiírták a közbeszerzést az Árpád hídi és a Határ úti aluljárók felújítására, év végén indulhat a munka

2021. május 6. – 15:30

frissítve

Kiírták a közbeszerzést az Árpád hídi és a Határ úti aluljárók felújítására, év végén indulhat a munka
A Göncz Árpád városközpont aluljárójának lejárata 2020. január 31-én, az átnevezés napján. A megállót korábban Árpád hídnak hívták – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kiírta a nyílt közbeszerzési pályázatot a Göncz Árpád városközpont és a Határ út metrómegállókhoz tartozó aluljárók felújítására a Budapesti Közlekedési Központ – olvasható a BKK közleményében.

Mindkét aluljárót akadálymentesre tervezik. Ha lesz sikeres pályázat, és a források is rendelkezésre állnak majd, a munkálatok 2021 év végén indulhatnak, és 2023 második negyedévében érhetnek véget.

„A tervezett felújítással a felszín és az aluljárószint akadálymentesítéséhez kapcsolódóan felvonók épülnek, emellett korszerűsítik a burkolatot, az elektromos energiaellátást és a vízi közműveket is. A fényforrások cseréjével világosabb lesz a közlekedési folyosó, a közbiztonság fokozása érdekében pedig új videómegfigyelő rendszert telepítenek. Időszerűvé vált a korszerűsítés, mert kisebb karbantartásokon kívül nagyobb javítások nem történtek az elmúlt években”

– olvasható a közleményben.

A mostani tervek szerint az M3-as metró felújításával egyszerre, annak kiegészítéseként korszerűsítik a gyalogos-aluljárókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!