Másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt

2021. május 05. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország több északnyugati területére másodfokú riasztást adott ki a viharos szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután. A veszélyjelzés szerint a nap folyamán másodfokú riasztásokat adhatnak ki Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében is. Ezeken a területeken óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is lehetnek.

Az ország többi területén a szél veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas és Veszprém megyére zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az országon átvonuló hidegfront környezetében sokfelé lehetnek viharos (jellemzően 60-80 kilométer/órás), kiemelten az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és a középső országrészben akár erősen viharos (általában óránkénti 70-90 kilométeres, helyenként akár ennél is erősebb) szélrohamok, amelyekhez porvihar is társulhat. Az esti, késő esti órákra a front átvonul az országon, mögötte mindenütt gyorsan csillapodik a légmozgás.

A fronthoz társuló záporos csapadékzónában főként a Dunántúlon és az északi tájakon néhol zivatar is valószínű, ezeket viharos szél, intenzív csapadék, kis eséllyel aprószemű jég kísérheti.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elsősorban Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye lakosságának ajánlja, hogy a kerti bútorokat, a cserepes virágokat, a szerszámokat vigyék fedett helyre, nehogy a viharos erejű szél kárt tegyen bennük.