Ragasztós egércsapdába tapadt, elpusztult egy széncinege

2021. május 4. – 11:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába próbáltak megmenteni egy ragasztós egércsapdába tapadt széncinegét a veszprémi Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont munkatársai, nem jártak sikerrel – írták hétfői bejegyzésükben a Facebookon.

„Iszonyatosan sok időt és szomorú pillanatot töltöttünk el kettesben a képen látható kis széncinegénkkel, hogy megtisztítsuk a tollazatát a ragasztótól, az apró karmaitól egészen a feje búbjáig. Hiába. (…) A ragasztós egércsapda sajnos nem válogat. Nem csak az egerekre jelent halálos ítéletet, hanem hosszú és kínkeserves halált tartogat minden apróbb élőlénynek (…). Sajnos most nem jártunk sikerrel” – áll a bejegyzésükben.

Kerestük a megyei rendőrséget, hogy indul-e eljárás állatkínzás miatt a ragasztós egércsapda alkalmazása miatt, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés 2021.05.04. 14:27-kor:

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Telex megkeresésére közölte, hogy állatkínzás miatt nem érkezett bejelentés a rendőrségre, ugyanakkor a közösségi portálon megjelent információk alapján a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!